A csallóközi maffiától a Kuciak-gyilkosságig

2020. február 26.

Már bő fél órával Barak Dávid tényfeltáró újságíró Elásott igazság című kötetének – a NEC ARTE NEC MARTE polgári társulás által szervezett – komáromi bemutatója előtt, gazdára talált minden szék a komáromi RÉV – Magyar Kultúra Házában.

Nem meglepő, hiszen a decemberben megjelent sikerkönyv, egy olyan témát dolgoz fel interjúk, jegyzőkönyvek, régi bírósági ítéletek és a korabeli sajtóban megjelent cikkek alapján, mindennemű fikció nélkül, ami a mai napig élénken foglalkoztatja az embereket. A rettegett, gátlástalan és semmitől vissza nem riadó dunaszerdahelyi maffia uralkodásának és bukásának történetét. Azonban ahogy az élet minden területén megtalálhatjuk a rosszal és rosszakkal szemben álló és harcoló jót és jókat, úgy itt is. A történet nem is lett volna kerek, ha a szerző nem szólítja meg a legendás rendőrt, Jaroslav Spišiak korábbi országos rendőrfőkapitányt, aki 1998-tól vezette a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrséget, s mindvégig a szervezett bűnözés felszámolását tartotta legfőbb feladatának.

Bevezetőképpen Varga Tamás, a polgári társulás elnöke köszönetet mondott a vendégeknek, Barak Dávid újságírónak és Jaroslav Spišiak nyugalmazott rendőrfőkapitánynak, és az est moderátorának, Mészáros Lajosnak, hogy elfogadták a meghívást, a nagy számban jelenlévő érdeklődőknek, és végül, de nem utolsósorban Bauer Ildikónak a szervezésben való segítségért.

A nyugalmazott rendőrfőkapitány már az első, a pályaválasztásuk miértjét kutató kérdésre adott válaszával igencsak meglepte a jelenlévőket. Elárulta, hogy fiatal korában liftes-fiúként dolgozott egy neves szállodában, ahol gyakran megfordultak úgy a hazai, mint a keleti blokk országainak bűnözői, és könnyen magukkal ránthatták volna őt is. Ha hagyja. Ő viszont inkább elhatározta, hogy rendőr lesz, és lecsukatja őket.

Mint megtudhattuk, Barak Dávid viszont szülei példáját követve lépett az újságírói pályára. Elmesélte, hogy azokban az években, amikor a maffia rémuralma rettegésben tartotta Dunaszerdahely lakosságát, ugyan még gyerek volt, mégis emlékszik a bőrkabátos „rossz arcokra”, akik luxuskategóriás autókkal száguldoztak a városban. Sokan, a helyi birkózó egyesület tagjaként kezdték nem éppen dicső pályafutásukat. A kezdetben piti kis bűnözőkből aztán a rendszerváltás után létrejött a helyi maffia, melynek tagjai hosszú éveken át szabadon garázdálkodhattak a városban.

De hogy történhetett meg mindez itt, köztünk, a Csallóközben? Miért nem lépett időben a rendőrség? Ahogy azt a „szlovákiai Cattaninak” is nevezett legendás rendőrparancsnok kifejtette, a szervezett bűnözés ilyen szintű „hatalomátvétele “több okra vezethető vissza.

„A rendőrállomány körében többnyire még azok dolgoztak, akik a szocialista rendszer viszonyaihoz és munkamódszereihez voltak hozzászokva, és a hirtelen jött demokratikus fordulattal párhuzamosan megnövekedett újfajta bűnügyekkel (áfacsalások, zsarolások, védelmi pénzbehajtás, szeszcsempészet, biztosítási csalások, kínzások, eltűnések, gyilkoságok) szemben eléggé tehetetlenek voltak. A jólétben élő Dunaszerdahely pedig kiváló terepet nyújtott a bűnelkövetőknek, akik közt Havel sokat vitatott amnesztiája után felbukkantak az igazi nehézfiúk is. 1998-ban, már 113 olyan eltűnt személyt tartottunk nyilván, akik mondjuk áfacsalással voltak gyanúsítva, de ezek közül csupán egyet sikerült megtalálnunk – három golyóval a mellkasában, egy szemétdombon. Pontosan tudtuk, hogy kik állnak a maffia élén, kik a tagjai, de hiába. Vádemelés indítványozását kérni valakik ellen úgy, hogy nincs se bizonyíték, se tanú, de még csak holtest sem, nehéz. “

A nyomozást egyre jobban megnehezítette, hogy az embereket elnémította a félelem és a bizalmatlanság. Már nem bíztak a rendőrségben, az igazságszolgáltatásban. Sokszor jogosan, hiszen feljelentések, akták tűntek el a süllyesztőben, vagy éppen kiderült, mint a 17 évre elítélt, de a mai napig szökésben lévő volt rendőrtisztről, Boris Drevenákról, hogy valójában téglaként működött a rendőrség kötelékén belül. Aki pedig megrendíthetetlenül, félelem nélkül próbálta börtönbe juttatni az akkor már egyre brutálisabb gyilkosságokat elkövető maffiózókat, az az életével játszott.

Jaroslav Spišiak elárulta a hallgatóságnak, hogy ellene hat gyilkossági kísérlet volt kitervelve, megesett, hogy a kommandósok védték egy hónapon át. Mégsem félt. Pontosabban igen, volt benne félelem, de nem attól tartott, hogy az életére törnek, hanem hogy a becsületére. Kompromisszum nélküli maffiaellenes harca során mindvégig a karaktergyilkosságtól tartott a leginkább. Jogosan. Rengeteg feljelentés érkezett ellene, koholt vádakkal próbálták félreállítani, de mindannyiszor bebizonyosodott az ártatlansága.

Az 1999. március 25-i tízes gyilkosság után, amikor a Fontana étteremben a Pápay klánt brutálisan kivégezte a Sátor Lajos – féle bűnbanda, az új maffiafőnök emberei uralták tovább az alvilág életét a városban. A kérdésre, hogy ezt miképpen élték meg a beszélgetés résztvevői, a szerző elmondta, hogy ő akkor még iskolába járt, de az ügy akkora port kavart, hogy még a tanítás is később kezdődött.

Az új maffiavezért 2010. december 2-án végezték ki egykori emberei. Talán soha nem születhettek volna ítéletek a maffia-perben, ha félelmükben egyes tagok nem kötnek vádalkut az ügyészséggel, és nem érted meg a nyelvük. Az egyik párhuzam itt érhető tetten – hangsúlyozta az újságíró – a Kuciak-gyilkossággal, hiszen a hetényi Andruskó Zoltán tanúvallomása nélkül is sokkal hosszadalmasabb lett volna a bizonyítási eljárás.

Kordokumentumnak is beillő tényfeltáró könyvet írni a maffiáról, mégha a bűnözők egy része már halott, egy részük pedig börtönben van, még mindig bátorságot igényel. Főleg úgy, hogy Barak Dávid a Paraméter tudósítójaként a bírósági meghallgatásokon, ítélethirdetéseken is jelen volt, megismerte a borzalmasan kegyetlen gyilkosságok elkövetésénekkörülményeit. Ő azonban, úgy gondolja, hogy ha a 2018. február 21-én meggyilkolt kollégájának volt mersze ahhoz, hogy a nagy hatalommal és komoly kapcsolati tőkével rendelkező „fehérgalléros bűnözők” ügyleteit felgöngyölíteni, akkor ő sem hátrálhat meg. Könyvét ezért is ajánlotta Jan és Martina emlékének.

 

„Azon a bizonyos napon egy kollégám telefonált, hogy lövöldözés van a Fontánában. A telefonban hallottam a géppuskák ropogását. Útközben azon törtem a fejem, hogy bizonyítsuk a Pápayékra a gyilkosságot, mert ezt már nem szabad, hogy megússzák. Egyszerre értem oda a mentősökkel. Rohantunk fel az emeletre, ami tele volt a Pápay-klán tagjainak holtestével. Akkor jöttem rá, hogy pont fordítva történt, nem ők gyilkoltak. Őket ölték meg. Akkor megesküdtem, hogy ez többé nem fordulhat elő. – emlékezett vissza Spišiak, majd hozzátette, hogy attól a naptól kezdve szokta viccesen azt mondani, hogy aki vele nem értett egyet az már vagy halott, vagy börtönben van. “

A lebilincselő beszélgetés során sok mindenről szó esett, hiszen a bűn, a bűnözés a társadalomban mindig újra és újra felüti a fejét, és minden kor kitermeli a maga „keresztapáit”. Felmerült Marian Kočner neve, a Kuciak-gyilkosság, a komáromi bűnözők összefonódása a szervezett alvilággal, a dunaszerdahelyi maffia együttműködése a magyarországival, és a kérdés – „Ma, Szlovákiáról elmondhatjuk-e, hogy egy maffiaállam? “ – „Nem, ezt nem mondhatjuk el, de hogy ez így is maradjon, csak rajtunk, választópolgárokon múlik.“ – mondta zárszóként Jaroslav Spišiak.