Écsi Béla utolsó napja - „Látod Béla, még most sem vagy őszinte!”

Részlet az ELÁSOTT IGAZSÁG - A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése és bukása című könyvből. Rendeld meg online IDE KATTINTVA!

 

 Az egykori dunaszerdahelyi Pápay-klán rettegett tagja: Écsi Béla "igazolványképei" (Forrás: elasottigazsag.sk)

„Szevasz, barátom!”

– köszönt nagyot Écsi Béla a falusi diszkóban ismerősének, majd a jámbor fiatalember felé vette az irányt, akivel együtt szolgáltak a katonaságnál. A srác egy kisebb társasággal érkezett a buliba, és amikor meglátta a nehézfiúkat, rögtön megnyugtatta barátait: nincs mitől tartani, hisz együtt szolgáltak Écsivel a seregben. Sőt, Béla sosem kapott otthonról csomagot, de ő mindig megosztotta vele a sajátját. Ugyan még csak egy év telt el a rendszerváltás óta, de akkoriban ha Écsi és szárnysegédei megjelentek egy szórakozóhelyen, szinte garantált volt, hogy valamivel elrontják a hangulatot. A közeli ismeretség azonban ezúttal adott némi biztonságérzetet a fiatal társaságnak.

Écsi széles mosollyal közelített az ismerős srác felé, magasba emelt, kinyújtott karjából arra lehetett következtetni, meleg kézfogásra készül. Viszont amikor odaértek egymáshoz, Béla nem csapott ismerőse markába, hanem egy határozott mozdulattal letépte az aranyláncot a fiú nyakából, majd tovább vigyorgott áldozata megrémült az arcába.

„Vagy adsz egy ezrest, vagy átb*szom a szomszéd kertbe, aztán keresheted!”

– mondta Écsi a rá jellemző arcátlansággal, miközben a levegőben lóbálta zsákmányát. A szolid srác tizennyolcadik születésnapjára kapta szüleitől a nyakláncot, akik ki tudja, meddig spórolták össze az ékszerre valót. Ha akkor és ott barátaival minden pénzüket összeadják, akkor sem lett volna náluk ezer korona.

Egy-két év múlva Écsi Béla már nem csak arról volt híres, hogy a szórakozóhelyekre betérve bárkit megfoszthat bármitől. A maffiózónak nevezett gátlástalan verőlegények és gyilkosok között jócskán akadtak nála nagyobb termetű, zordabb külsejű, ijesztőbb lények is, de amikor őt valaki felbőszítette, úgy kikelt magából, mint senki más. A személyét övező rémtörténeteken kívül rátermettségét társai előtt akkor is igazolta, amikor egyszer a dunaszerdahelyi Fő utcán óriásit bukott motorkerékpárral. Sisak természetesen nem volt rajta, és egy egyszerű halandó valószínűleg belehalt volna a balesetbe, de nem ő. Társai nagy röhögések közepette erre csak annyit mondtak: „Ez halhatatlan.”

A ’99-es dunaszerdahelyi tízes gyilkosság után azonban Écsi halhatatlansága már korántsem volt garantált. A merényletet túlélte, hisz nem volt ott a Fontánában, de az ügyben titkos tanúként vallomást tett Sátorék ellen – így nem volt maradása Dunaszerdahelyen. A pozsonyi Havaši-klán kötelékében talált menedéket, és ott folytatta a piszkos munkát, ahol otthon abbahagyta. Természetesen szívesen tért volna haza, ám mivel Sátorék vadásztak rá, erre esélye sem volt.

...

Sátor Lajos minden problémáját gyilkossággal oldotta meg, így kézenfekvő volt, hogy a tízes gyilkosság vádjától is úgy akar majd megszabadulni, hogy az ellene felsorakoztatott tanúkat eltünteti a föld színéről. Miután a nagymegyeri Kocsis Norbi ellen elkövetett merényletei nem jártak sikerrel, Écsi Béla likvidálása lett az első számú célja. Ennek egyszerű oka volt. Écsi az egykori Pápay-klán legbefolyásosabb életben maradt tagja volt és az, hogy a Fontána-ügyben tanúskodni mert Sátorék ellen, más személyeket is felbátorított a vallomástételre.

Nyilvánvaló, hogyha Écsi nem vállalja fel ezt a szerepkört, más tanúk is elbizonytalanodhatnak, vagy pedig teljesen kihátrálnak az ügyből.

Ahogy teltek az évek, Écsi a Havaši-klán megbecsült tagja lett. Branislav Kotlan, vagyis „Kápó” személyében fegyveres testőrt kapott maga mellé, aki mindenhova követte őt – ez pedig jelentősen megnehezítette a rá vadászó konkurencia dolgát.

...

Sátor Lajos 2003. április 9-re összetoborozta szinte minden mozdítható emberét, hogy egyszer és mindenkorra pontot tegyen az Écsi-ügy végére.

„Sátor mindenkinek kiosztotta a fekete, rendőrségi felirattal ellátott overallokat, símaszkokat és a fegyvereket. Én egy lefűrészelt csövű sörétes puskát kaptam, ezen kívül nálam volt a saját pisztolyom is. Mindenkinek egyenként elmondta, mi lesz a feladata. Nekem az volt a dolgom, hogy megbilincseljem Écsit, és ezután berakjam őt az autónkba”

– elevenítette fel Csonti a Dióspatonyréten tartott eligazítás pillanatait, amire azelőtt került sor, hogy a banda egy három autóból álló konvojjal elindult Pozsonyba. A gyors kupaktanácson a bűnszervezet tíz tagja volt jelen. A terv az volt, hogy Écsit és testőrét, Kápót elrabolják, elszállítják őket egy félreeső helyre, ahol meggyilkolják és elássák őket.

Nyilván egyszerűbb lett volna rögtön a helyszínen végezni velük, de Sátor és Reisz úgy gondolkozott, ha nincs holttest, nincs gyilkosság sem, és ha nem hagynak maguk után nyomokat, akkor a rendőröknek később szinte biztosan beletörik a bicskájuk az ügy felderítésébe.

Vlčko számára teljesen idegenek voltak az erőszakos bevetések, és mivel ő az adócsalások kulcsfontosságú szereplője volt, Sátor távol is tartotta őt az ilyen akcióktól. Most azonban neki is szerepet osztott a hadműveletben.

„Sátor azt mondta, hogy tetszik vagy sem, nekem is ott kell lennem. Három autóval indultunk el Dióspatonyból Pozsonyba, egy fehér Feliciával, egy zöld Audi kombival, Sátor pedig egy ezüst Škoda Superbbel ment Bugárral. Pozsony közelében Sátor letért egy földútra, mi követtük, és egy elhagyatott tisztáson álltunk meg. Ott mindenki átöltözött a rendőrségi overallba, majd odajött hozzám, és egy gépfegyvert nyomott a kezembe. Mélyen a szemébe néztem, és elkezdtem ellenkezni, de rögtön félbeszakított. »Maradj csöndben, ne legyél beszarva és csináld, amit mondok!« Körbenéztem, és mivel mindenki hallgatott rá, én is így tettem”

– ecsetelte az indulás körülményeit Vlčko. A szerdahelyi konvoj ezen a ponton szétvált, és más-más úton jutottak el Pozsonyba, ahol mindenki elfoglalta előre meghatározott pozícióját. A menetrend a következő volt: amikor az Écsit szállító autó megérkezik, a szerdahelyiek három kocsija minden oldalról körülveszi őt – az Audi keresztbe áll előtte, a Felícia mellé húzódik, Sátor Superbje pedig hátulról blokkolja az utat – majd kitépik a járműből Écsit és gorilláját, foglyul ejtik őket és elhajtanak velük.

Majdnem este fél tíz volt, amikor Écsi Béla és testőre, Kápó végeztek a gyúrással, és utóbbi Fábiájával hazafelé indultak a vereknyei edzőteremből. Amikor Sátor meglátta a kocsijukat, diszkréten utánuk eredt, és feltárcsázta Csontit.

„Kádár mellett ültem, aki letolatott az úttestről, hogy a megfelelő pillanatban ki tudjon hajtani, és eltorlaszolja Écsiék útját. Mi Frédivel egy betontömb mögé bújva várakoztunk. Amikor Sátor azt mondta a telefonban, hogy »most«, szóltam Kádárnak, aki felhajtott az útra. Frédi azonnal elindult a Fabia felé, és ezt tettem volna én is, csak lövéseket hallottam, és visszabújtam a beton mögé. Ekkor hallottam egy csattanást, mert Écsi kocsija beletolatott a mögötte lévő Superbbe, amit Sátor vezetett. A lövések abbamaradtak, és kimentem az útra, de nagy volt a káosz. Sátor már vezette felém Écsit, aki már meg volt lőve. A nagy káoszban nem is tudtam megbilincselni. Sátor utasított, hogy Écsit rakjam be az Audi csomagtartójába, és feküdjek be vele én is” – emlékezett vissza Csonti a másodpercek alatt lezajló eseményekre. A váratlan fejlemények miatt pánik uralkodott el a helyszínen. A kifogástalannak tűnő tervet az első pillanatban keresztül húzta Écsi sofőrjének reakciója. Kápót Nagy Frédinek kellett volna kiszednie a Fabiából, de a testőr gyanút fogott.

„Kotlan tüzet nyitott a kocsi ablakán keresztül, és eltalálta Frédit, aki rögtön összeesett. Ezután rám célzott, és visszarohantam az autó felé. Többször rám lőtt, de nem talált el. Úgy megijedtem, hogy beugrottam a kocsiba Kádár mögé, és kiabáltam, hogy lőnek ránk. Ő meg se szólalt, csak ült csöndben a volán mögött. Ahogy a lövések elhallgattak, láttam, hogy valakit a kezeinél és a lábainál fogva beraknak Écsiék Fabiájába” – emlékszik vissza az akció egyik résztvevője.

Ahogy lelőtte Frédit, Kápó azonnal kipattant az autójából, és az utat övező bozótos terület felé kezdett menekülni. Lőttek rá, de fogalmuk sem volt, hogy eltalálták-e, ráadásul nagyon gyorsan eltűnt a szemük elől. Csak Écsit sikerült elfogni, aki a vállába kapott egy golyót – valószínűleg Sátortól.

„Mi eredetileg az árokban feküdtünk, onnan kellett volna előbújnunk, de nem volt megbeszélve, milyen jelre tesszük ezt. Hallottam az ütközést, majd négy-öt lövést. Rögtön ezután valaki kiáltott, hogy »gyertek ki«, de nem igyekeztünk túlságosan, mert lövésekről nem volt szó az eligazításkor... De aztán előjöttünk. Kapkodás idegesség, pánik – ezt láttam –, és Sátor szólt, hogy állítsam le az érkező forgalmat. Két-három autó járt éppen arra, de feltartóztattam őket: géppisztoly, fekete rendőrségi overall, símaszk – minden sofőr engedelmeskedett” – mondja a kaotikus helyzetről Vlčko. Ezen a ponton elült a zűrzavar.

„Megyünk!”

– kiáltotta el magát Sátor, és néhány másodperc múlva a helyszínen csak az ütközés jelei, némi törmelék maradt az úttesten, és a környék elcsendesedett. Az őrület azonban korántsem ért véget.

...

Sátorék immár nem három, hanem négy autóból álló konvoja a Galántai járás felé vette az irányt. A feltűnést kerülve, ahol csak lehetett félreeső mellékutakon és földutakon haladtak.

Alig húsz perce voltak úton, amikor Nagymagyar közelében megállásra kényszerültek, Sátor autója ugyanis lerobbant. A Superbet az árokba vezették, utasterébe benzint öntöttek, és felgyújtották. Ezután újra útnak indultak, de egy jó tíz percet követően az Audi, aminek csomagtartójában a Csonti által szorongatott Écsi is „utazott”, durrdefektet kapott. Nem volt mit tenni – a Nagyfödémes és Vízkelet között fekvő szemétdombon ezt is felgyújtották. A kilenc elkövető, valamint halott társuk és a foglyul ejtett Écsi ezután Kápó Fabiájával és a még működőképes Feliciával folytatták útjukat.

A társaság egy Tallós és Királyrév közötti erdőben kötött ki, ahol a terv szerint Reisz Andornak kellett volna várnia őket, de Reisz még nem volt ott. „Vártunk egy kicsit, majd megjött Reisz, és hozta magával a Kövért, vagyis Márik Andort is. Sátor elkezdett Reisszel kiabálni, hol volt eddig. Andor azt mondta, azért késtek, mert Márik elaludt, és alig tudta felkelteni. Sátor ezután azt kérdezte, hoztak-e szerszámokat. Erre Reisz ásókat és lapátokat vett elő a Mercedes dzsipje csomagtartójából, és elküldtek minket gödröt ásni” – írja körül a történéseket Bugár Gyuri, aki öt társával nekifogott Écsi és Frédi végső „nyughelyének” kiásásához.

Közben Sátort majd szétvetette az ideg, hiszen semmi nem úgy sikerült, ahogyan azt eltervezte. Az akció első másodperceiben Écsi testőre lelőtte egyik legmegbízhatóbb bérgyilkosát, Nagy Frédit, és nem elég, hogy nyomokat – két felgyújtott autót – hagytak maguk után, még Kápót is szem elől veszítették Pozsonyban.

...

„Én nem akartam ott lenni a gödörnél, mert nem voltam rá kíváncsi, mi történik ott. Mondták, hogy valaki vigyázzon az autókra, úgyhogy jelentkeztem a feladatra, és ott álldogáltam. Valamiért odajött az egyik kocsihoz Sátor, és megkérdeztem tőle, mi történik. »Szerinted mi történik? Pali, nagyon ideges vagyok, fogd be a szádat!« - válaszolta. Nagyon ideges volt, nem is hagyta, hogy reagáljak” – idézi fel Vlčko a feszült helyzetet.

Écsi közben hátrakötött kezekkel egy fa tövében ült, felváltva vigyáztak rá. Meglőtt válla miatt nagy fájdalmai voltak, de hiába kérte folyamatosan, hogy vágják el a kezén lévő műanyag bilincset, nem könyörültek rajta.

A „sírhely” közben elkészült, és Écsit odavonszolták a gödörhöz. Sátor és Reisz vallatni kezdték.

„Ki ölte meg a Tomit?”

– kérdezték tőle a Vida-gyilkosságra célozva, de hiába faggatták, nyilvánvaló volt, hogy Écsi nem mond igazat.

„Látod Béla, még most sem vagy őszinte”

– mondta neki Sátor.

„Te győztél”

– válaszolta Écsi, aki jól tudta, mi következik.

„Csináld te, és csináld gyorsan”

– szólította fel Sátort, akit nem kellett noszogatni. De nem „csinálta” egyedül, Reisz asszisztált a dologhoz. Bélát ellökték, hasraesett, Sátor és Andor rátérdeltek a hátára és együtt fojtották meg egy kötéllel, amit minden jelenlévő végignézett.

”Először Frédi lett beletéve a gödörbe, de beküldtek utána, hogy igazítsam meg a testét. Écsit is belökték, amíg lent voltam. Volt egy vastag aranylánca, azt le kellett vennem a nyakából, Sátor azt mondta, hogy csináltatunk majd belőle valamilyen emléket a Frédinek” – elevenítette fel a brigád egyik tagja a maradandó pillanatokat. Ezután elkezdtek lapátolni.

Amikor már csak egy fél métert kellett betemetni, egy erős, folyékony fertőtlenítőszert öntöttek a földre. Mindig így tettek ilyen „munkáknál”, a fertőtlenítő arra szolgált, hogy elnyomja az emberi holttestek szagát, így a vaddisznók nem fogják kitúrni azokat a földből.

Miután bőségesen meglocsolták a „sírt”, rálapátolták az utolsó réteget és elsimították a talajt. A környékről száraz gyomokat, leveleket, gallyakat szedtek össze, és azzal takarták le az egészet, hogy leplezzék a friss ásást. Ahogy végeztek, a csapat javának gyalog kellett hazamennie a semmi közepéről.

Csak két további „nyomot” kellett eltüntetniük, Kápó Fabiáját amit néhány kilométerre onnan gyújtottak föl, valamint a Feliciát, amit Alsóhatárra vittek – a kocsit az ottani polgármesternél, Dora Ferencnél rejtették el.

...

Részlet az ELÁSOTT IGAZSÁG - A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése és bukása című könyvből. Rendeld meg online IDE KATTINTVA!

Ha további részletekre vagy kíváncsi a könyvből, kattints ide: BELEOLVASOK